2020-1.1.2-PIACI-KFI-2021-00236 Tudásfejlesztés támogatása a legújabb mesterséges intelligencia eszközök felhasználásával
Versenyképes Közép-Magyarországi Operatív Program – VEKOP-2.1.1-15 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása

AImotive Kft.

Az önvezető algoritmusok fejlesztéséhez és teszteléséhez rengeteg videófelvételre van szükség. A korábbi tárolóinfrastruktúra már nem tudta megfelelő sebességgel kiszolgálni a fejlesztéshez használt szervereket.

Feladat

Az önvezető autók korunk egyik legnagyobb technológiai forradalmát hozhatják el, és alapvetően megváltoztathatják, hogyan közlekedünk a mindennapokban. Nem véletlen, hogy az autógyártók sorban kezdenek el ilyen járműveket fejleszteni. Az iparág gyors növekedését mutatja az is, hogy a Boston Consulting Group becslése szerint az önvezető autók piacának értéke 2035-ben akár a 77 milliárd dollárt is elérheti. Magyarországon az önvezető autók első számú és legdinamikusabban fejlődő úttörője az AImotive. Céljuk egy olyan komplex önvezető rendszer kialakítása, amelyben kamerák és egyéb szenzorok az emberi vezetés mintájára működnek, egyedi hardver megoldásokon futtatva. A projekt sikerét legjobban az mutatja, hogy elsőként kaptak engedélyt arra, hogy autóikat a magyarországi közúti forgalomban teszteljék.

Az önvezető algoritmusok fejlesztéséhez és teszteléséhez rengeteg videófelvételre van szükség. A korábbi tárolóinfrastruktúra már nem tudta megfelelő sebességgel kiszolgálni a fejlesztéshez használt szervereket. Mivel folyamatosan készülnek új felvételek, elengedhetetlen volt, hogy az új tároló jól méretezhető és könnyen bővíthető legyen. További kihívást jelentett, hogy a rengeteg képanyag nem pusztán nagy területet foglal, hanem rengeteg különálló fájlt jelent, amelyeknek hatékony kezelésére a ZFS-fájlrendszer kifejezetten alkalmas. Az adatbiztonságot szem előtt tartva az is fontos elvárás volt a tárolóval szemben, hogy képes legyen az adatokat hatékonyan replikálni egy távoli telephelyre.

Megoldás

A meghatározott igényeknek leghatékonyabban az Oracle ZFS Storage ZS5-2 tud megfelelni. A felhasználás jellegéből adódóan szekvenciális írásra és olvasásra ideális rendszert javasoltunk 8TB-os SAS3 merevlemezekkel és írásgyorsító (write flash accelerator) SSD-lemezekkel. A megfelelő rendelkezésre állást kétkontrolleres rendszer biztosítja. A kezdeti kéttálcás kiépítés további tizennégy tálcával akár 3 petabájtos kapacitásig növelhető és igény szerint tálcánként akár négy további SSD-lemez helyezhető be az írásműveletek gyorsítására. A kontrollerekben 40GbE hálózati csatolók gondoskodnak a villámgyors adatátvitelről. A maximális teljesítmény eléréséhez szükséges hangolás a vezérlőfelületről elérhető DTrace-alapú analitika segítségével végezhető el.

Kapcsolódó szolgáltatások

Oracle (Sun), HPE, Dell, Hitachi Data Systems és Pure Storage termékek installációja, rendszerek implementációja

Cégünk kiemelten foglalkozik hardver és szoftver installációs és implementációs szolgáltatások nyújtásával. Ilyen jellegű tevékenységekben több hazai referenciával rendelkezünk. Kompetenciával rendelkezünk Oracle (Sun), HPE, Dell, Hitachi Data Systems valamint Pure Storage termékekre vonatkozó installációs és implementációs feladatok végrehajtásában.

További esettanulmányok

Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Oracle (Sun), HPE, Dell, Hitachi Data Systems és Pure Storage termékek installációja, rendszerek implementációja

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. központi tárolórendszere már nem tudta kiszolgálni a vállalat üzleti igényeit. A cég ezért úgy döntött, hogy flash-alapú tároló segítségével növeli a rendszer teljesítményét és tehermentesíti a meglévő tárolót.

OTP Bank Nyrt.

Oracle (Sun), HPE, Dell, Hitachi Data Systems és Pure Storage termékek installációja, rendszerek implementációja

A házibank-rendszert kiszolgáló infrastruktúra már nem tudta tartani a lépést a felhasználószám és a tranzakciószám rohamos növekedésével. A bankcsoport úgy döntött, hogy Oracle S7 kiszolgálókkal gyorsítja fel a rendszer teljesítményét.

AImotive Kft.

Oracle (Sun), HPE, Dell, Hitachi Data Systems és Pure Storage termékek installációja, rendszerek implementációja

Az önvezető algoritmusok fejlesztéséhez és teszteléséhez rengeteg videófelvételre van szükség. A korábbi tárolóinfrastruktúra már nem tudta megfelelő sebességgel kiszolgálni a fejlesztéshez használt szervereket.